Avagy a lehetőségeinkhez és a kisbabánk fejlettségéhez mérten hogyan adhatjuk meg neki a megfelelő vizuális stimulációt?
A kisbabák már az anyaméhben elkezdik érzékelni, látni a különbséget a világos és sötét között, sőt hirtelen fényváltozásokra reagálnak is. Világrajöttük után pedig életük első egy évében nagyon nagy változáson, fejlődésen megy keresztül az, hogy hogyan érzékelik, látják a körülöttük lévő világot. Különösen fontos az első fél év az életükben, amikor az agyi, idegrendszeri fejlődéssel párhuzamosan egyre többet, egyre jobban (legyen itt szó színekről, látástávolságról, fókuszálásról, szemkoordinációról) képesek fókuszálni és befogadni a környezetükből.
A kezdeti időszakban még „csak“ a sötét és világos kontrasztokat tudják kellően befogadni. Nagyon szeretik a kontrasztos (általában fekete-fehér) tárgyakat, képeket, amiket közelről kb. 20-25 cm-ről látnak leginkább, éppen abból a távolságból, ahol az édesanyja arca van amikor eteti, szoptatja őt! Később ez változik és már távolabbra is élesebben látnak, megtanulnak fókuszálni, a két szem koordinációja is fejlődik, elkezdenek színeket észrevenni és a kontrasztosabb árnyalatokat egymás mellett már szívesen nézegetik. Mozgó tárgyakat is ügyesen lekövetnek a szemükkel és a térbeli mélység fogalmát is elkezdik érzékelni. Fél éves korukra már mindezek a dolgok profin menek nekik! 🙂
Összeszedtem néhány dolgot, amivel ebben a korai időszakban kellően tudod támogatni a kisbabád megfelelő látásfejlődését:
- Etetés, szoptatás közben mosolyogjunk rájuk sokat! Később, ahogy igényli, beszéljük hozzá, énekeljünk neki minél többet, teremtsünk vele szemkontaktust, mosolyogjunk rá. Játszhatunk az arckifejezésünkkel, hangunkkal is.
- Már újszülött kortól használhatunk kontraszt kártyákat. Fél éves korig érdemes használni a fekete-fehér,éles kontrasztú képeket ábrázoló kártyákat, amik segítenek a kicsiknek a fókuszálásban, látásfejlődésben, életkori sajátosságaikhoz mérten lefoglalják és szórakoztatják őket. Szívesen és hosszan elnézegetik őket önállóan is, pár hónapos korban élvezettel váltogatnak már a képek között, szórakoztatjaőket a látvány. A kártyákat nemcsak az önálló játék során, hanem a közös minőségi időtöltésetek alkalmával is tudjátok használni, erről itt olvashatsz bővebben.
- A környezetüket alakítsuk úgy, hogy több kontrasztos tárgy vegye őket körbe. Ne féljünk a gyerekszobában se a színes tárgyaktól, hiszen ezek azok, amiket könnyen észrevesznek és élvezettel nézegetnek – ellentétben a pasztelll színárnyalatokkal. Nem kell, hogy a baba teljesen környezete kontrasztos színekben ússzon, sokkal célravezetőbb, ha van egy-egy berendezési tárgy, játék ami felhívja magára a figyelmet.
- Ami nagyon fontos, hogy adjunk nekik időt és teret, teremtsünk nekik megfelelő környezetet a fókuszálásra, a környezetük megfigyelésére, mozgások észlelésére. Ha kisbabánk elmélyülten szemlél valamit, ne avatkozzunk közbe. Ne vonjuk el a figyelmét, hanem hagyjuk, hogy alaposan megvizsgálja azt.
- A picik nagyon szeretik pl. a fényt és az árnyékot (annak változásait) figyelni a lakásban, természetben. Ha van egy különösen napos hely a lakásunkban, ahol klassz árnyékot vet egy-egy növény, vagy bútordarab érdemes a nap megfelelő szakaszában oda helyezni a babát és csak figyelni, ahogy elszórakoztatja a kontrasztos látvány. Külön erre a célra az ablakra is ragaszthatunk egy-egy egyszerűbb formát, aminek árnyéka a falon/bútorokon is megjelenik.
- Nagyon fontos mind az idegrendszeri-, mind pedig a látásfejlődésük miatt, hogy legyen nyugodt idejük és terük megfigyelni a környezetükben előforduló természetes és finom mozgásokat (ezek általában valamilyen fény-árnyék hatással is járnak, pl. ahogyan a finoman redőzött függönyt lebegteti egy kicsit a légmozgás, a faleveleket, ágakat fújja odakinn a szél stb). Az életkori sajátosságaiknak megfelelő montessori csüngők is szuperül lekötik és fejlesztik a kicsiket. Külön élvezet, amikor rájönnek, hogy ezeket a finom mozgásokat ők maguk is elő tudják idézni. Hosszasan nézegetik és fogdossák a saját mozgó kezüket, a fejük fölé akasztott tárgyakat elérik és finoman meglökik, stb…
- Érdemes még arról is szót ejteni, hogy mi az,amit jobb elkerülni. A fényes és villogó tárgyak és játékok nagyon könnyen túlingerelhetik a kicsiket. Lehet, hogy első látásra leköti őket, de túl sok információt adnak át, túl intenzívek, emellett nem hagynak időt az elmélyült fókuszálásra, vizsgálódásra. A baba nem tudja szabályozni az őt ért ingereket, hamar elfárad és nyűgös lesz. Emellettbármilyen képernyőt is érdemes velük elkerülni, ameddig csak tudjuk.